designdrOops!

Jégkocka méreggel

Ez nem egy elfeledett Agatha Christie regény címe.
A hőség alatt jégkocka létfontosságú! Ugye egyetértetek?
Mégis számtalan bosszúságot okoz, ha a hűtőkhöz évtizedek óta gyári tartozékos, éles-kemény-műanyagbetétes alumínium  jégkockatartóval próbálkozom.
Víz folyik a karomra, lábamra, konyhakőre miközben a mélyhűtő felé egyensúlyozok. Végső ráadásként a fagyasztóban lévő borsóra is jut a jégnek szánt vízből. Azon gondolkodom, mi marad, hogyan lesz ebből jégkocka?
A következő megpróbáltatás, amikor a limonádémba szeretnék párat rakni. Először is, ahogy kiveszem, a kezemhez fagy. Aztán vizet kell rá engednem, hogy egyáltalán a jég a betéttel együtt kijöjjön, úgy egy tömbben …az egész! És amikor már minden úszik, mert már 3-szor kicsúszott az egész a kezemből és a tenyerem is sajog, mert össze-vissza vagdostam az éles betéttel meg a szilánkokra tört jéggel, bár abban a pillanatban ezt alig érzem – közben már megfagyott  kezem is – akkor elgondolkodom, hogy mitől ilyen “sikeres” ez a tárgy. Talán a múlt évezredben kismillió készült belőle és nincs aki azt mondja: “A király meztelen”  avagy ez a tárgy jégkocka készítésére alkalmatlan!
???
Talán, hogy a konkurenciának is legyen esélye!
Ui:  Ha szép, átlátszó  jégkockát szeretnél akkor felforralt, majd lehűtött vizet használj.

 

Kezdetben vala…
Valahogy így képzelem…
Gyémántgyűrű a pezsgőben
jégpohárkák
tölt – fagyaszt – adagol
Még több érdekesség a designdrOops! facebook oldalán! Nem maradj le, csatlakozz!

 fotók

Címkék:

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!