designdrOops!

Egy éve kezdődött

Egy évvel ezelőtt hirtelen felindulásból elkövetett blogolásba kezdtem. 
Nem mintha tudtam volna mi is az. Könnyen lehet, hogy még most sem. 🙂 
Nem is emlékszem pontosan honnan jött az ötlet, soha nem csináltam azelőtt ilyet. Sem blogot, sem írással nem foglalkoztam. Csak valami kikívánkozott és ezt a formát találta meg. Rendszerezni szerettem volna azt a sok mindent ami kavargott bennem, megosztani és közben felkutatni új dolgokat.
Ebben a blogban a szövegelésnél sokkal fontosabbak a képek, de hát ez egyébként is vizuális műfaj.
Annyi szépség, érdekesség van a világban! 
Azt nem mondhatom, hogy csak ilyenekkel szabadna foglalkoznunk…pedig de! Sokkal több figyelmet kellene szentelnünk azoknak a dolgoknak, amik érdekelnek minket, jó kedvre derítenek, belül megmosolyogtatnak, melegséggel töltenek el, mert ezek adnak energiát nekünk a mindennapokban is.
Egy éve, amikor elkezdtem, nem is gondoltam volna, hogy majd eddig kitart a lendület. Néha az jutott eszembe: hajaj, mi lesz, ha kifogyok a témából? (Nem mintha bárki is hajtott volna, bőven elég, ha az ember saját magát rugdossa 🙂 Azt vettem észre, minél többet foglalkozom a bloggal, annál több minden kerül a látókörömbe. Mondhatnám úgy is: kitárul a világ. Remélem ez a tendencia folytatódik és sokáig tart még a lendület a magam és a blogot követők örömére.
És a  nyitó bejegyzés még most is aktuális…

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!