designdrOops!

Miért sárga a sárga?

A sárga a három alapszín egyike. Vannak, akik imádják, vannak akik utálják és vannak a tartózkodók, mondjuk én. 🙂Mert ugye egyrészt a nap színe, másrészt meg az irigységé, bár ez utóbbi nem tudom honnan jöhetett. A tiszta sárga szín segít leküzdeni a belső fáradtságot, boldogsággal és lelkesedéssel tölti el az embert. Örömérzet kialakításával segíti a… Tovább »

A vörös

A színek sokkal nagyobb hatással vannak ránk, mint azt gondolnánk. Stimulálják idegrendszerünket, befolyásolják érzelmeinket, kedvünket, hangulatunkat. Ismerkedjünk kicsit velük. A színkör belsejében található a három alapszín: vörös, sárga, kék. Alapszínnek vagy elsődleges színnek nevezzük őket, az összes többi színt ezekből keverjük ki. (A fénykeverésre más szabályok vonatkoznak, de erről majd később.) Másodlagos színnek nevezzük a… Tovább »

Élj lassabban!

SLOW DESIGN Ez a mottója az idei budapesti Design Hétnek, amely gazdag programmal, kiállításokkal és bemutatókkal szeptember 28. és október 7. között várja az érdeklődőket. A kék színű programfüzet már számos helyen elérhető és a részletes program megtekinthető itt is. Túlpörögtünk. Saját érdekünk, hogy lassítsunk kicsit.  ... Tovább »

Anya rászok – ARC 2012

Minden évben megnézem az ARC plakátkiállítást, mégsem tűnt fel, hogy a tavalyi elmaradt. Hát ez gáz! Nemcsak az, hogy elmaradt, hanem hogy észre sem vettem. Biztos mással voltam elfoglalva. 🙂 Idei téma:    …jókedvvel, bőséggel… Ma kimentem megnézni és fotóztam is. A plakátok magukért beszélnek, így …no comment! (Szolgálati közlemény: A nagyobb megjelenítésért katt a… Tovább »

Diólikőr

Jelentem a diólikőr készítése az utolsó fázisba lépett!  🙂 A likőrkészítésről írtam már korábban is itt és itt. Még júniusban szedtem pár szem zöld diót, feldaraboltam és leöntöttem gyümölcspálinkával, aztán lezárt üvegben ment a napra. Naponta kicsit megrázogattam. Pár héttel később néhány fahéj rudat, csillagánizst, szegfűszeget, kávészemet és gyömbért dobtam az üvegbe és a “katyvasz”… Tovább »

Függöny kerestetik!

Bajom van a függönyökkel!Annak ellenére, hogy gyönyörű anyagok és változatos felrakási módok közül válogathat az ember lánya. (Tapasztalatom szerint a textilek inkább a szebbik nemet mozgatják meg. 🙂 Ha megnézem a “függönyös cégek” kínálatát, általában elborzadok. Ebből kellene választanom? Tényleg? Olyan képeket raknak fel, ahol a függöny úgy uralkodik a helyiségen színnel, mintával, anyagmennyiséggel, hogy… Tovább »

Gyere ki a táblához, fiam!

Ugye nem csak nekem futkározik a hideg a hátamon ettől a mondattól! Régi “szép” emlékeket idéz fel. Utáltam a táblára írni… és ha még a kréta is megnyikordult. ( grimasz ) Vagy letörölni ( megint egy grimasz )…rossz szaga volt, meg a szivacsot megfogni is …fujjj! Na, de ez a régi rossz beidegződés most megváltozik,… Tovább »

Hóbortos hollandok 2.

Brand van Egmond különleges lámpáit nem lehet nem észrevenni. Nagyon egyedi és feltűnő darabok, uralják a teret. Egy szálloda lobbyban, recepciónál vagy egy intim hangulatú étteremben, különleges, misztikus hatás érhető el velük. Katt ide is:   Hóbortos hollandok 1.... Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!